Tücsök vagy hangya vagy?

Csak akkor vágj bele, ha szeretsz olvasni. Ez most hosszú lesz. Legalább 10perc az életedből...Én szóltam..

Az egész úgy kezdődött, hogy nagyon dühös voltam. Ráadásul olyan dolgokban vártak tőlem döntést, amihez... nos, nem semmi közöm, de amiben a döntést csak elfogadnom lehet, és egyetlen egyben dönthetek, hogy asszisztálok hozzá vagy sem.

Ezért aztán az éjszaka nagy részében csak forogtam.

Ráadásul a face algoritmus letiltott, egy olyan hozzászólás miatt, amiben elleneztem a gyerekek verését. Egészen pontosan úgy fogalmaztam, hogy "amikor a szülő megüti a gyerekét, akkor elismeri, hogy elfogytak az érvei és az eszközei." Szerintük ez gyűlöletkeltő...Szerintem meg hülye az algoritmusuk, de ezen nem tudok változtatni.

Szóval ültem az ágyamban és pofoztam a párnám. Te is tapasztaltad, hogy az a hülye párna milyen kemény/túl puha/ csomós lesz, ha nem bírsz elaludni?

Hallgattam, ahogy Artúr szuszog az ágyam mellett. Neki nincsenek alvási gondjai.

Aztán sírtam egy jót a Mamma mia 2. részén.

Aztán megint a párnámmal verekedtem és már fél három is elmúlt, amikor még mindig az órát néztem.

A legnagyobb bajom az volt, hogy nem is tudtam megfogalmazni, hogy mi a jó fene bajom van.

Mivel nem aludtam, reggel elaludtam. Masni meglehetősen mérges volt a késve érkező reggeli miatt.

Érdekes a viszonyuk Artúrral. Bár alig volt 2 hetes kiscica, amikor találtam, mivel Kati mamánál laktunk akkor éppen- onnan könnyebb volt vezényelni a házfelújítást-, sajnos nem Artúrral együtt nőtt fel. Ugyanis Kati mamánál kutya nem jöhet a házba. Szegény Artúr a verandán lakott azon a nyáron. Szóval nem volt jelen a macsek életének első pár hónapjában, és ez egy eléggé fura viszonyt eredményezett kettejük között. Bár nem bántják egymást - leszámítva néhány pofont és jelképes fogcsattogtatást -, olyan se, vele se nélküle a viszonyuk. Tulajdonképpen pont olyanok, mint a legtöbb házaspár....

Szóval egy elcseszett éjszaka után, egy sértődött macskával és egy a reggeli séta elmaradását nehezményező kutyával gyorsan főztem egy teát magamnak és még mindig azon kattogtam, hogy mi a csuda van velem...

Az írás, ha azt jókor alkalmazod, felszínre képes hozni a lelked mélyében kavargó érzéseket. Fogtam a teám és bekapcsoltam a laptopom. A Windows szokásos "gyorsaságát" most nagyon rosszul tűrtem.

Azonban az asztalom szélén ott feküdt egy könyv. Még mindig pakolok, az elmúlt két hónap kevés volt ahhoz, hogy az összes holmim visszakerüljön a helyére a költözés után. Nem is tudom, mikor tettem ezt a régi könyvet ide...

Ha ideges vagy, türelmetlen, akkor hogyan is olvasol?

Fogod a könyvet és kinyitod ott, ahol kinyílik és nem is érdekel, hogy az az első oldal, vagy a közepe...

Most mégis a legelső oldalon nyílt ki...

"A Tücsök és a Hangya

Kisfiú koromban könyv nélkül meg kellett tanulnom La Fontaine néhány meséjét, és tanulságukat gondosan elmagyarázták nekem. Megtanultam a tücsök és a hangya meséjét is, amely arra szolgált, hogy a fiatalsággal megértesse: egy tökéletlen világban a szorgalom elnyeri jutalmát, a könnyelműség pedig büntetését. Ebben a csodálatra méltó mesében ( bocsánatot kérek, hogy olyasmit mondok el, aminek tudását mindenkiről előzékenyen feltételezik, ha ez nincs is egészen így) a hangya szorgalmasan dolgozik egész nyáron, hogy téli eledelét összegyűjtse, miközben a tücsök egy fűszálon ül, és dalolva dicsőíti a napot. Eljön a tél és a hangya bőségben él, a tücsöknek azonban üres a kamrája: elmegy a hangyához és kér egy kis eledelt. Akkor a hangya felteszi neki a klasszikus kérdést:

• Mit tettél a meleg időben?
• Éjjel- nappal munkában voltam: fűnek-fának folyton daloltam.
• Daloltál? rendben van komám- akkor ma táncolj szaporán. (Kosztolányi Dezső fordítása)

Nem perverzitásnak tartom, hanem inkább a gyermekkor következetlenségének, amely erkölcsi szempontból sok kívánnivalót mutat, hogy ebbe a leckébe sohasem tudtam belenyugodni. A tücsökkel rokonszenveztem, és hosszú időn keresztül ha csak megláttam egy hangyát, rögtön eltapostam. Ilyen sommás( és ahogyan azóta felfedeztem egészen emberi) módon akartam kifejezni az erénnyel és a józan ésszel szembeni ellenkezésemet.

Ez a mese jutott önkéntelenül is az eszembe, amikor a a minap George Ramseyvel találkoztam; egy étteremben ebédelt egyedül. Soha nem láttam még embert, akinek arcán ilyen sötét kétségbeesés ült. Maga elé bámult a levegőbe. Mintha az egész világ terhe az ő vállára nehezedne. Megsajnáltam, mert mindjárt gyanítottam, hogy szerencsétlen öccse csinált megint valami galibát. Odamentem hozzá, és kezet nyújtottam.

• Hogy vagy ? - kérdeztem.
• Nem a legjobb hangulatban - felelte.
• Megint Tommal van baj?

Sóhajtott.

• Igen, megint Tomról van szó.
• Miért nem veszed le róla a kezedet? Mindent a világon megtettél már érte. Tudhatnád, hogy reménytelen eset.

Azt hiszem, minden családban akad egy tékozló fiú. Tom már húsz esztendeje keserves megpróbáltatást jelentett a családjának. Elég tisztességesen kezdte az életét: Felcsapott kereskedőnek, megházasodott, két gyermeke született. A Ramsay család tagjai mind tekintélyes emberek, és minden jel arra mutatott, hogy Tom Ramsay is hasznos, és tiszteletreméltó életpályát fut be. Egy szép napom azonban, minden előzetes figyelmeztetés nélkül kijelentette, hogy nem fűlik a foga a munkához, és hogy nem való neki a házasság. Élvezni akarja az életet.

Nem hallgatott semmiféle ellenvetésre. Otthagyta a feleségét és irodáját. Volt egy kevés pénze - abból két boldog esztendőt töltött el Európa különböző fővárosaiban. Kalandjainak híre időnként eljutott rokonaihoz, és mélyen megbotránkoztatta őket. Tom valóban élvezte az életet.

Rokonai fejüket csóválták és azt kérdezték, mi történik majd, ha elfogy a pénze.

Hamarosan rájöttek: Tom kölcsönkért. Elragadó volt és gátlástalan.

Soha nem találkoztam senkivel sem, akinek- ha kölcsönkért- nehezebb lett volna nemet mondani. Biztos jövedelemre tett szert barátaitól, és könnyen szerzett új barátokat. De mindig hangoztatta, hogy unalmas dolog a pénzt hasznos dolgokra kiadni; a pénzt csak akkor élvezi az ember, ha fényűzésre költi."

Igen jól érzed. Itt tettem le egy pillanatra a könyvet. Belenéztem a teámba és valahol az agyam legmélyén pontosan ugyanazt hallottam, amit te most, ha igazán belemélyedtél az olvasásba.

Basszus... én mennyire élvezem az életem? Nem a kirakatit, hanem a valóst?

Mennyire mertem kilógni a sorból? Mennyire mertem nem CSAK anya lenni, nem CSAK feleség lenni, nem CSAK társ lenni, hanem önmagam...?

Mikor is volt először az életedben, amikor azt mondtad, hogy ebből elég, és már pontosan eleget tettél mindenkiért? És utána mertél ezek szerint is cselekedni?

Hangya voltam és hangya vagy te is, talán még most is. Hangyaságom történetének a válásom vetett véget, de még most sem merek csak dalolni...

Ráadásul miért is kellene csak hangyának vagy csak tücsöknek lenni?

Miért nem tudunk hangyák ÉS tücskök lenni? Hol van az egyensúly az életünkből? Na most már kíváncsi vagyok, hol is végezte ez a nyomorult....

"A fényűzéshez a pénzt bátyjától, George-tól szerezte. De rá nem pazarolta elragadó modorát. George komoly férfiú volt, és érzéketlen, öccse bájos modorával szemben. George tisztességes és rendes ember volt. Egyszer-kétszer elhitte Tom ígéreteit, hogy megjavul, és jelentős összegeket adott neki, hogy újrakezdhesse életét.

Tom autót, és pompás ékszereket vett a pénzen.

Amikor a körülmények George-ot ráébresztették arra, hogy öccse sohasem tér jó útra, és beszüntette a segítségét, Tom minden lelkiismeret furdalás nélkül zsarolni kezdte.

Egy tekintélyes ügyvéd számára nem kellemes, ha öccsét kedvenc éttermének bárpultja mögött látja viszont, amint éppen koktélt kever, vagy klubja előtt várakozik egy taxiban a sofőrülésen. Tom szerint bárban dolgozni vagy taxit vezetni tisztességes elfoglaltság, de ha George néhány száz fonttal lekötelezi, a család jó hírneve érdekében hajlandó abbahagyni. George fizetett."

Hogy őszinte legyek, itt már nem tudtam, kit utáljak jobban! A zsarolót, vagy a sznob családját... Édes Istenem, milyen jó, hogy sok minden változott az 1930-as évek óta...

"Egyszer Tom majdnem börtönbe került. George kétségbeesett. Alaposan utánajárt az egész tisztességtelen ügynek. Tom ezúttal valóban túllőtt a célon. Mindig féktelen, könnyelmű és önző volt, de addig soha nem követett el becstelen - vagyis George szerint törvénytelen - dolgot; és ha feljelentik, bizonyára elítélik. George nem engedhette meg, hogy egyetlen testvére börtönbe jusson.

A férfi, akit Tom becsapott egy Cronshaw nevű ember, nagyon bosszúvágyó volt. Mindenáron bíróság elé akarta vinni az ügyet; kijelentette, hogy Tom gazember, és meg kell büntetni. George-nak végtelen sok fáradtságába és ötszáz fontjába került, míg az ügyet elintézte. Soha nem láttam még oly dühösnek, mint amikor megtudta, hogy Tom és Cronshaw együtt utazott el Monte- Carloba, azon nyomban, mihelyt a csekket beváltották. Egy boldog hónapot töltöttek el ott."

Hahaha....milyen jó is a műveltség! Nem ismerős valahonnan a jelenet? Pedig a ma politikusai ugyanezt csinálják....Ahogyan a celebek is gyakorolják. Csak hír legyen! Kit érdekel, hogy utálnak arra a két napra?! Ó és persze működik a karaktergyilkossággal is... Hiszen vannak érinthetetlenek, pl. az angol királyi család jól viselkedő tagjai, és kell melléjük olyan is, akit jól lehet utálni, mindegy mit tesz. De működik a munkahelyen is...

"Tom húsz évig járt lóversenyre, fogadásokat kötött, kártyázott, a legcsinosabb lányoknak csapta a szelet, táncolt, a legdrágább éttermekben étkezett és elegánsan öltözködött. Mindig olyan volt, mintha skatulyából vették volna ki. Bár elmúlt 46 éves, senki sem gondolta volna harmincötnél idősebbnek. A legmulatságosabb asztaltárs volt,és bár mindenki ismerte léhaságát, mégis szívesen volt együtt vele. Jókedve, töretlen derűje ellenállhatatlan vonzást gyakorolt mindenkire. Sohasem sajnáltam tőle, hogy rendszeresen megadóztatott létfenntartása érdekében. Minden font, amit kölcsönöztem neki, azt az érzést keltette bennem, hogy én vagyok adósa. Tom Ramsay mindenkit ismert, és mindenki ismerte őt. "

Igen, a világ csak kicsit változik. A celebség megélhetési forma. És látva a ma celebjeit, nem is kell hozzá más, mint arrogancia és magamutogatás. A világ legjobb írása sem annyira népszerű, mint egy méretes cici vagy egy jókora kerek fenék. Kérdés, hogy te mivel akarsz kitűnni. Ha az agyaddal, vesztett ügyed van. Ma a bevállalósság nem önmagad vállalása, hanem annak a műéletnek a reklámja, amit valójában senki sem él. És aztán ezt a kirakatot kergeti a húgodtól a volt legjobb barátnődig mindenki. Hiszen nekik olyan jól megy! Ők olyan csodásan élnek! Valóban?

"Lehet, hogy elítélték könnyelmű életmódjáért, de akarva-akaratlan, mindenki szerette.

Szegény George csak egy évvel volt idősebb semmirekellő öccsénél, de hatvannak látszott. Soha életében két hétnél hosszabb szabadságot nem engedett meg magának. Mindennap már fél tízkor ott ült az irodájában és hatig ki sem tette onnan a lábát. Becsületes volt, szorgalmas és tiszteletre méltó. Jóindulatú feleségét soha, még gondolatban sem csalta meg, és négy lányának mintaszerű apja volt. Jövedelme egyharmadát tervszerűen megtakarította, és azt tervezte, hogy ötvenöt éves korában abbahagyja a munkát, és egy kis házba vidékre költözik, kertjét műveli és golfozik. Élete feddhetetlen volt. Örült, hogy öregszik, mert Tom is öregedett.

Kezét dörzsölgetve mondogatta:

• Minden jól ment, amíg Tom fiatal és jóképű volt, de csak egy évvel fiatalabb nálam. Négy év múlva ötven éves. Akkor nem lesz olyan könnyű az élete. Mire betöltöm az ötvenet, rám harmincezer font vár. Húsz éve mondom, hogy az árokparton fejezi be az életét. Majd meglátjuk, hogy ízlik neki a szegénység. Majd meglátjuk, mi a jövedelmezőbb, dolgozni vagy henyélni.

Szegény George! Sajnáltam. Azon tűnődtem, helyet foglalva mellette, vajon milyen szörnyű dolgot csinált Tom már megint. George szemmel láthatóan nagyon rossz hangulatban volt.

• Hallottad, mi történt? - kérdezte.

A legrosszabbra voltam elkészülve. Az jutott eszembe, hogy talán Tom ez egyszer mégiscsak a rendőrség kezében került. George alig bírt megszólalni.

• Nem tagadhatod, hogy egész életemben keményen dolgoztam, tisztességtudó, szorgalmas, rendes és egyenes ember voltam. Egy szorgalmas és takarékosan eltöltött élet után visszavonulhatok, és nyugodtan élhetek biztonságosan elhelyezett tőkém kamatjaiból. Mindig megtettem a kötelességemet az életben, ott, ahová a sors állított.
• Ez igaz.
• És nem tagadhatod, hogy Tom mindig lusta, könnyelmű, hanyag és becstelen gazember volt. Ha lenne igazság a földön, már régen a szegényházba kellett volna jutnia!
• Ez is igaz.

George arcát elöntötte a vér.

• Tom néhány hete eljegyzett egy öregasszonyt, aki az anyja lehetett volna. Hát most ez az asszony meghalt, és mindenét ráhagyta. Félmillió fontot, egy jachtot, egy házat Londonban és egyet vidéken.

George Ramsay az asztalra csapott.

• Hát van igazság? Mondd? Van igazság? A fene egye meg, nincs igazság.

Nem tudtam magam türtőztetni, nevetésben törtem ki George bosszúvágyó arca láttán. Hátradőltem a széken, és a nagy hahotázásban majdnem a földre huppantam. George ezt soha nem bocsájtotta meg nekem. De Tom gyakran meghív ebédre bűbájos mayfairi házába és ha nagy néha valami csekély összeget kölcsönkér, ez csak a szokás hatalma. Egy fontnál sohasem kér többet."( W. Somerset Maugham)

Hatalmasat röhögtem, és el is felejtettem az éjjeli rossz kedvemet. Igen, az élet látszólag igazságtalan. Vagy valami egészen másra akar emlékeztetni....

Te mi vagy? Tücsök, vagy hangya?