76...Sodródás
"Ma ismét sikerült kb. 3 perc alatt összevesznünk. És ma ismét feltettem a kérdést: Kell ez nekem? Akarom én ezt?
És persze azonnal jött a válasz az agyam legmélyéről, tudod, amikor valahonnan hátulról szinte a gerincedből indul el a gondolat, hogy kell a fenének.
Aztán persze nem lépsz, hanem maradsz, mert azonnal ugrik az ego, hogy basszus, nem akarok vénségemre egyedül maradni!
Hogy kell a társ, kell az ölelés, a szeretet.
De egy ilyen kapcsolatban, vajon van egyáltalán szeretet?
Amikor a másik feled, nem ért semmit. Egy egyszerű felvetéstől is ugrik, és te ott maradsz magadban a gondolataiddal és haragoddal.
És nem is tudod, kire is haragszol...
A másikra, amiért már megint "szerel", holott ezerszer elmondtad, hogy nem vagy autó, és meghallgatásra vágysz, nem tanácsokra, vagy magadra, mert mindezek ellenére még mindig vele vagy, pedig már a megismerkedésetek előtt is tudtad, hogy nem ő az igazi.
És elpocsékolsz mégis rá 5, 10 vagy akár 20 évet.
De sokan egy egész életet. "
A csaj ott állt az irodában, és nézte a kék mandalát. Jók ezek a bérelhető stúdiók. Én meg ott ültem, és hallgattam.
Ismerős volt az érzés és ismerősek voltak a gondolatok.
Az élet piszok sokszor ismétli önmagát. Vagy nagyon hasonlók vagyunk mi nők, mert bár baromira tudjuk, mit is kellene csinálnunk, mindig kap a pasink még egy esélyt. Meg még egyet, meg még egyet... meg még egyet, meg még egyet...
És amikor azt merem ilyenkor kérdezni, hogy miért mész szembe a saját érzéseiddel, akkor ugyanazt a választ is kapom.
- Nem szembe megyek, csak sodródom...
Hogyan is sodródsz? Szemben az árral?
Mivel?
A társadalmi elvárásokkal, a félelmeddel, a szüleid vágyaival, a saját önmagadról alkotott illúzióiddal, az egód vágyaival, hogy kitűnj a tömegből?
Aki így sodródik, az merre is megy?
Aki megy a "tömeggel", az hová is tart?
Érdekes dolog ez a sodródás...a szót magát a víz ihlette.
Honnan hová is folyik a víz?
Láttál már olyan folyót, amelyik a hegy lábától a csúcs felé folyott?
Szóval akkor mi is a helyzet ezzel a sodródással?
Emlékszem, ahogy pár éve Ausztriában egy kis hegyi faluban néztük tavasszal a megáradt patakot.
A fahíd közepén álltunk és valami fenséges érzés volt. Hol a hegyeket, hol a zúgó vizet néztük.
Körülöttünk már nyíltak a tavasz első virágai, de fenn a csúcson még havas volt a táj.
A patak egy kis tóba ömlött.
Az olvadékvíz egyre duzzasztotta, minden nap egyre többet foglalt el a partból.
Azzal, hogy összegyűlt a legmélyebb helyen, sokkal magasabbra jutott.
Azzal, hogy megelégedett a legmélyebb helyekkel, sokkal több helyre jutott. Hiszen gondold csak el, hogy a Föld felszínének több mint 70%a víz. És ki tudja mennyi víz van a föld alatt.....
Azzal, hogy megvárta, míg valóban nagy tömeggé lesz, sokkal erősebbé vált.
Azzal, hogy nem vágyott csak a csúcson lenni, valódi erővé lett.
Azzal, hogy mindenhová képes eljutni, mindenkihez elér.
Azzal, hogy mindenkihez elér, egy időre nem volt értéke, de ma már tudjuk, hogy a világ összes aranyánál becsesebb a víz.
Mit is kellene akkor tenned az érzéseiddel?
Emlékszem, hogy apám milyen megvetően beszélt azokról, akik szerinte csak sodródtak az élettel. Igen, elérte, hogy én is sokáig a koldussal azonosítsam.
( Miről is szól a könyv, aminek a címe: Sodródás vagy tudatos építkezés? Ugye mennyire nem ismerjük a fogalmakat, miközben használjuk! )
Csakhogy az élettel valóban sodródók, gazdagok. Nem csak érzelmekben, hanem vagyontárgyakban is. Persze nem minden gazdag sodródik, abban az értelemben, ahogyan itt és most én használom.
Milyen is, aki magas tudatszinten sodródik az élet vizében?
Emlékszel, amikor a Holt -tenger vizében lebegtél? Súlytalanul és boldogan? Közben pedig teljesen éber voltál, és tettre kész. Elengedett és mégis maradéktalanul odafigyeltél?
Na ez a valódi áramlatban levés.
Amikor mindent képes vagy érzékelni, mindenre képes vagy reagálni, de nem mész szembe a tenger erejével.
Az ilyen ember nem mondja a való életben, hogy de most én pont a másik irányba mennék!
Sőt azt sem hallod tőle, hogy ez most nagyon nincsen ínyemre, vagy milyen szar az élet!
Nem. A valóban az élet sodrában élő ember elfogadja a kihívásokat és nem kapálódzik, amikor oda kell tennie magát.
És valami varázslatos módon az ilyen ember mindig ott van, ahol éppen lennie kell. Minden lehetőséget éppen időben kap meg és fogad el.
Hová is sodornának akkor az érzéseid?
Mit is kellene akkor tenned?